NAP/Dilemmas Demoscene ereklyek 5 by
Scene Artifacts
Description
(1) Rage'96 belépő és (T) party pólóElső party, amin voltam. Release nélkül. Ekkor még Illumination csapatnév alatt Brix és Banco társaságában.
Körülbelül ide kapcsolódik a képen látható boríték. Sasszeműek kivehetik a feladót is, Cyberdancer/Shock! személyében. (A Cyberdancer TSC nickje volt egy rövid ideig.) Kis kezdőként azért nagyon sokat számított, hogy ilyen “híresség” is válaszolt a levelemre.
(2) Antiq'96 belépő
Akartunk demót csinálni, vagy legalább 4k-t. Sajnos egyik sem sikerült. Egy 4 csatornás zenét adtunk be. Pontosabban Banco, a zenészünk. Ha jól emlékszem, tizedik lett.
(3) Cache'96 Autumn belépő
Erről a partyról főként az maradt meg, hogy itt ellopta valaki a tök új (kb. 3 napos) 1 gigás vinyómat. Ja, és ez volt az első party, ahova a csapatból egyedüliként mentem.
(4) Scenest'97 belépő
Sajnos release még a Scenestre sem készült, bár ekkor már azért nagyjából voltak tervek és kódok is egy készülő demóhoz. És valamikor ekkor váltottunk az Atlantis névre.
A Dilemma ekkor adta első 64k intróját, amit Drm, Vince, Sed, Azure és Rascy készítettek. Nem ment le rendesen, így csak 13. helyen végzett. Pedig szerintem elég jó kis intro volt. A Sed indult 4chn zenében is, ott is a 13. helyezett lett.
(5) Rage'97 belépő
Az Atlantis első (és egyben utolsó) megmérettetése. A Monsun című demónk hetedik lett. Indultam 4 csatornás zenével, ahol Trajic-et is megelőzve hatodik lettem. Mondjuk ehhez kellett az is, hogy valami hiba miatt jópár szavazat elveszett. A demót nagyjából (már akkor is) én designoltam. Valószínűleg sokkal jobbra meg lehetett volna csinálni, de túl sok esélyünk úgy sem lett volna a dobogósok ellen. Bár már nem emlékszem pontosan, hogy minden kategóriában voltak-e eltűnt szavazatok, lehet, hogy nem is mérvadó az eredmény és megnyertük a Rage-et?!
Ja, és itt léptünk be a release után egyből a Dilemmába. Ezah levelezett egy ideje Seddel (mailswap, valaki?) és javasolta az Atlantis-t mint kis csapatot (gyakorlatilag 3 ember: Banco, Brix, Nap), akikkel esetleg társulni lehetne.
(6) Antiq'97 belépő
Ide egy komoly demóval készültünk immár együttes erővel, ami akkori szinten elég jónak számított volna, de sajnos nem készült el. Pedig a Shock!-ot és az Astroideát is beijesztettük vele. Ráadásul, ha jól emlékszem a szervezők a kevés kiadásra váró cuccunkat is elkeverték.
(7) Jumper'97 belépő
Itt sikerült Rascy-nak beadni az Antiq-ra készített raytrace képet. Cosmic Vision volt a kép címe. Kilencedik lett. Ha jól emlékszem volt olyan terv (még talán az Antiq-ra), hogy Sed ugyanilyen néven ad be zenét is. Bár ebben nem tudom mi volt a pláne.
(8) Flag'98 belépő
A Flagen adtuk ki az első Dilemma produkcióm, ez volt a Rappa című 4k intro. Szoros versenyben sikerült egyből nyernünk is vele. Sajnos belépőn kívül nincs más emlékem róla. Nem emlékszem a nyereményre sem már.
Arra viszont igen, hogy itt már beindult a partycoding. A party első napján este még mentem vissza Győrbe a kollégiumba kódolni. Azért úgy mégiscsak nyugodtabban lehetett dolgozni, majd másnap vissza a Flagre és ott fejeztük az intrót.
(9) Cache'98 Spring belépő
A Rappa-ra épített, nagy sietségben készített Zeboo című 4k intrót csináltam Sed segítségével. Az azóta leginkább szokásossá vált pár nap alatt összedobott kategória.
(10) Ragest'98 belépő
Az ország legnagyobb partyjára viszont már komolyabban készültünk, a Deep Somewhereover című demóval. Emiatt mondjuk néhány vizsgával is megcsúsztam a fősulin. Sajnos még így sem volt elég időnk a demóra, bár alapvetően nem sikerült rosszul, 5. helyen végeztünk vele. A 256 byte intro pedig tényleg csak egy gyors kis optimalizálási munka eredménye volt. És egy negyedik hely. Grafika compón Azure pedig nyolcadik lett a demóban szereplő egyik képpel. (All about Eve)
(11) Antiq'98 belépő és (S) Antiq’98 póló
Az egy byte-ra jutó időt tekintve messze az Antiq-on kiadott Scant 4k intró vezet a Dilemma cuccokat tekintve. Ebbe az intróba tényleg nagyon sok munkám volt. Úgy nézett ki már jóval a party előtt, hogy közülünk senki nem fog kiadni semmit a party-n. Augusztus elején nagyjából elkészült már az intro, ami akkor inkább 2k volt. Az optimalizálásra viszont rászántam a nyári szünetem végéből elég sokat. Az eredménye is megvolt, elég nagy sikere volt az Antiq-on. Mellette még Sed egy talán 8chn zenéjét is “leoptimalizáltam” 4chn-re, ami végülis harmadik helyezést ért el. Sajnálom, hogy erről a party-ról nincs semmi tárgyi emlékem a nyeremény partypólót kivéve.
(12) Cache'98 Autumn belépő
Itt indult be a fake cuccok kiadása. Szóval most mindenki megtudhatja, hogy mi álltunk a Mizo Krew mögött (is). A Marchpane című 4k intróhoz az ihletet az Elvont Karfiol című 64k intrója adta.
(13) Jumper'98 belépő és (C) “Arany” jumper
Az itt kiadott Oxide az egyetlen nyertes Dilemma demo. A zene már régen megvolt hozzá (hiszen Sed valamikor 96-ban írta) és elég jól megbeszéltük Ezah-val, hogy mi is kerüljön bele. Végül is természetesen így sem volt elég időnk hozzá, a party-n fejeztük be, elég összecsapott lett a vége. Egyébként nem bíztunk benne, hogy nyerni fog. Emlékszem, hogy az eredményhirdetést a harmadik helyezettől kezdték, és amikor sem harmadiknak, sem másodiknak nem mondták be az Oxide-ot, akkor azt hittük, hogy a dobogóról is lecsúsztunk. Pedig! Sőt, még Azure is nyert gfx-ben, Ezah is indult és nyolcadik lett.
(14) Contest'99 belépő és (B) 4k intró kupa
A 30 perc című 4k intro kb. tényleg egy fél óra alatt készült, ahogy a nevéből is kiderül.
Ha jól emlékszem ezért járt a (B) jelű kupa. Ebben nem vagyok 100%-ig biztos.
(22) Jumper'99 belépő
Első helyezett lett a Flat Eric című fake 5k intro. Vicces volt hogy valamiért nem ment a zene a compo-gépen, így alárakták az eredetit. Aki nem tudta, lehet hogy azt gondolta, hogy az az intro zenéje. Pedig nem. A díj nem tudom mi volt, ha volt egyáltalán valami. Biztos hálókártya, mert abból van három is, amit valahol nyertem. Vagy az Elender internetelőfizetés.
(15) Antiq'99 belépő, (L) 1k intró első helyezés plakett és (V) party póló
Leporoltam a Scant-et, új effect, kicsit más zene. De nem tudom mire fel volt az a nagy önbizalmam. Lásd nfo file: Scant series – Antiq domination. Mindenesetre bejött. Sed hatodik lett egy 4 csatornás zenével.
(16) Ragest'99 belépő
Itt második helyezést értem el a Scarce című egyszerű kis 4k intróval. Assembly, midi zene.
(17) Conference3000'99 belépő
A Selten 4k is második lett a Conference-en. A zene megvalósítása elég tévút volt, hiszen az intro Windows-os volt, viszont a zene GUS-on szólt. Na ez Windows 95/98 esetében még működött is, de Windows 2000 felett már nem. Ezah pedig megnyerte a truecolor gfx compót.
Mekka'00
Erről a party-ról nincs semmi ereklye, viszont az itt indult intrónk talán mégiscsak egy mérföldkő volt. Ha minden igaz, a GLamour volt az első hw gyorsítós 4k a világon. Akkor ugye még 100% assembly, viszonylag sok szenvedés, hogy minden működjön, majd nagy öröm, hogy sikerült megoldani mindent. (itt kezdtem el komolyabban 3D grafikaprogramozással foglalkozni) Aztán persze egy kis csalódás, hogy csak negyedik helyezett lett, de visszatekintve lehet, hogy nem is érdemelt ennél többet.
(18) Flag'00 belépő és (H) 64k intro első díj plakett
Első próbálkozásunk 64k kategóriában a Heat című 64k intro. A GLamour-on felbuzdulva megalkottuk az első magyar hw gyorsítós 64k intrót is. Jópár glitch volt benne, pl. nem volt minden effect rendesen időzítve. A zene természetesen Sed műve, a logót Ezah csinálta és végülis Brix csinálta az egyik jelenetet.
(19) Antiq'00 belépő, (M) demo 3. plakett és (K) 4k intro 2. hely plakett
A Return nem mondható igazán nagy visszatérésnek. Túl sok szót nem is érdemel, de azzal, hogy a demo nagyon hirtelen véget ért azért sokakat megleptünk a party-n. Bár még így is harmadik lett. Egyébként akkor azt hittük, hogy a Dilemma újra nekikezd a demógyártásnak. Csapatként. Sajnos ez nem jött össze. Továbbra is maradt, hogy egyedül készítettem a stuffokat, legtöbbször Sed, néhányszor a többiek segítségével is. A GLeam pedig a GLamour kódjára épül, nem nagy valami. Texturagenerátort raktam bele a Heat-ből, meg ilyesmi. Második lett. De Ezahnak köszönhetően első helyet is szereztünk az Antiq-on a truecolor gfx kategóriában. Ja és mi lettünk a group of the party!
(20) Conference7007'00 és (N) 64k intro első hely kupa
Az Acceleratorhoz az ihletet a FutureMark XLR8R című demójából/benchmarkjából vettük/vettem. Viszonylag sok effect került bele, annak ellenére, hogy ez is gyorsan készült.
Emellett ismét indultam egy fake 4k intróval. The Red Ferrari néven egy sima Ferrari logóval. Hetedik lett. Ezah itt ötödik lett a truecolor gfx compón.
Mekka'01
Erről a party-ról ismételten nincs semmi ereklyém, de hogy teljes legyen a demóscene történetem, ezt is megemlítem. Szóval itt indult az Accelerator végleges verziója. A GLamour-nál még kisebb sikerrel. (tizedik lett) Lehet, hogy nem volt túl etikus dolog újra kiadni az intrót (még a sok változtatással sem), de akkor ezt valahogy nem éreztem.
(21) Flag'01 belépő és (I) 1. helyezett 64k plakett
A Zero ismét pár nap alatt készült, a party előtt csak a zene és az endscroll volt készen.
Emiatt nagyon rövid lett, a zenét is meg kellett vágnom, ami a visszajelzések alapján a 64k legjobb része volt.
(23) Core’01 belépő
Itt nem indultam semmivel. A Flag party után kezdtem el dolgozni, így nem jutott időm semmivel készülni. Azure viszont megnyerte a grafika versenyt.
(24) Flag’02 belépő, (O) demo 2. hely torus
A Deep Somewhereover 2 nem igazán az én művem volt, leginkább a Rascy csinálta. Valamikor írtam egy olyat hogy XPlayer, ami DirectX X fileokat volt képes kirajzolni.
Akkor nem volt kedvem exportereket írni, az X file lejátszáshoz meg elég nagy support volt a DX SDK-ban, azért lett ez. Mellé csináltam egy script feldolgozót, amiből lehetett vezérelni az egész demót. Egy editor kellett volna hozzá és akkor még jó is lehetett volna ilyen layeres demók készítéséhez. Így sajnos leginkább szívás volt vele.
Ja, Sed ebben a demóban debütált, mint kóder. Tudniillik, Ő írta a blobot. Amit CW-sre csinált meg, természetesen az engine többi része meg CCW-s volt. És amikor jött fel a party előtt hozzánk (akkor egy albérletben laktunk Rascy-val), akkor derült ki, hogy nem jó. De már nem is volt meg azt hiszem a forrás a demóhoz, szóval így maradt.
Emellett debütált az Illumination is. Ha már 6 éve nem sikerült intrót csinálni, gondoltam majd most összerakom a régi megmaradt kódokat egy intróvá. A Past lett belőle, természetesen poénból. De alapvetően jól sült el. Meg kell említeni, hogy Brix is dolgozott benne anno.
(25) Antiq’02 belépő és (J) 1k intro 1. plakett
Úgy nézett ki az Antiq-on nem indulunk semmivel, csak a Shock! One című demójának a Windows verzióját fogom kiadni. De milyen érzés már release nélkül menni?! Ezért mielőtt elindultam szombat délután a party-ra, gyorsan összedobtam a 808-at. Két régi kis effektet (a tunnellel indultam gyakorlatilag 98-ban a Ragesten) sikerült kb. 10 perc alatt 800 körüli byte-ra összeraknom. Ezért már ki is egészítettem (vagy éppen optimalizáltam?) stílusosan 808-ra.
(26) Towel’03 belépő
A Towel-re ismét csak egy Shock! cucc portjával mentem. A Jade című The Party 96-on induló intrót írtam át Windows-ra.
(27) SceneCON’03 belépő
Erről a találkozóról csak a belépő maradt.
Function’03
A Scenest 97 óta ez volt az első magyar PC-s party amit kihagytam. Akkor már a Clever’s Games-nél dolgoztam és nagy hajtás volt, hogy sikerüljön a Terminator 3 : War of the Machines című játékot megcsinálni. (10 hónap alatt a nulláról) Szóval az első Function nekem kimaradt.
(28) Function’04 belépő
Ismét komoly cucc nélkül mentem a party-ra. Azért elvittem az átportolt State 808-at, sok ember örömére. És beadtam a Design című, a Sux által készített demót. A Design gyakorlatilag egy Rascy által 1995-ben készített demo. Teljesen készen volt már 9 éve. Akkor talán még nagyobb sikert aratott volna.
(29) Function’05 belépő és (E) 4k intro 3. helyezés érem
A Fuid gyakorlatilag ismét Rascy egyedüli munkája volt, még Sed régi fel nem használt (ám szerintünk nagyon jó) zenéjét is ő vágta meg. A kód 100%-ban megegyezett a Deep 2 kódjával, hex editorral írta át Rascy az exeben a zene nevét. Ezen kívűl én semmit nem is csináltam a demóban. Ennek ellenére vagy éppen ezért, nagyon tetszett. Hatodik helyezést ért el.
Én a kevés szabadidőmet a Past 2-re fordítottam. Ami ismételtem 1996-os effecteket tartalmazott. Ebben ismét volt egy kis Brix 3D kód. Arra emlékszem, hogy 2005-ben azért már nem állt annyira kézre a pure asm kód írása dosra.
Rascy holtversenyben második lett a Cosmic Vision 2 raytrace grafikával a freestyle grafika compón.
(30) Function’06 belépő és (F) 4k intro első helyezés érem
A Pirate intróra viszonylag sok időm volt. Régóta gondolkodtam hogy a D3DX segítségével csinálok egy AO-s 4k intrót. A Fuzzion megelőzött a Polarfielddel, így már nem volt olyan nagy szám. Azért a Functiont sikerült megnyerni, úgy tűnt az embereknek tetszett is. A Pirate név a PRT-ből jött (precomputed radiance transfer: ez a technika amit a D3DX használ) és ez volt az első értelmes szó, ami a rövidítésről eszembe jutott. Leporoltam a régi midi lejátszómat, amit lényegében azóta is használok a 4k intrókhoz. (egyébként 300 byte körül vannak a 4k intróim zenéi) A zene pedig úgy szokott készülni, hogy régi Sed zenékből kiszedek érdekesebb patterneket. Na most már ezt is tudjátok. Rascy a Functits című képével az ötödik lett.
(R) Exceed’06 belépőjegy és kitűző
Az Exceed 10 éves szülinapi party-jára csak a Dilemma készült igazán. Rascy egy szerintem jópofa demóval, én pedig a Pina Windows portjával. Utóbbi nem lett teljesen készen, így preview-ként lett kiadva. Majd talán a 20 éves születésnapra.
(31) SceneCON’07 belépő, (D) 4k intro 3. hely fakocka és (U) party póló
Egyszerű kis intro a Dilemma 10 éves megalakulásának apropójából, ezért lett Decenary is a címe. Bár lehet hogy ilyen angol szó nincs is.
Ez volt az eddigi legutolsó hivatalos Dilemma produkció.
Rascy a Cosmic Vision 3 című képpel negyedik lett a grafikában.
(32) Function’07 belépő és (G) 4k intro 3. helyezés érem
Az Illumination áttért Windows-ra. A Past 3 talán még Dilemma stuffnak indult, végülis teljesen vállalható lett szerintem. Rascy képviselte egy grafikával a Dilemmát (Nowhere on Earth a címe), harmadik helyezett lett vele.
(33) SceneCON’08 belépő és (A) 4k intro 3. helyezés csempe
Igazából a Hallucinations-t Past 4-nek is hívhatnánk. Ez is teljesen felvállalható lett volna végülis, csak ezidőtájt úgy gondoltam, hogy csak az igazán komolynak számító release-ek (mint a Pirate) menjenek csak Dilemma név alatt. Meg mondjuk a Decenary aminek mindenképpen Dilemmának kellett lennie, hiszen a 10 éves születésnapunkra készült.
A Goddess of Ice képével Rascy első lett a grafika versenyen.
(34) Function’08 belépő
Bemutatkozott a legújabb fake csapatom a Klaviatúrások. Egyből két produkcióval, a 4k gfx Bács-Kiskunnal és a 4k intro Baranyával. Mindkettő nagy sikert aratott (legalábbis a közönség jól szórakozott rajta), még ha ez a helyezésekből nem is egyértelműen derült ki.
És itt kell megemlítenem, hogy a párom beadott egy fényképet a fotó compóra, amivel harmadik helyezést ért el.
Körülbelül ennyi lenne a Dilemma története az én szemszögemből. Biztosan van sok olyan részlet, amit kihagytam de hasonlóan a többi Dilemma cucchoz ez is viszonylag gyorsan készült.
Nap/Dilemma
Details
Submitted by: CONS
- Page loaded: 1801
Comments